8.Kulturális program Nagyatádon és Somogyszobon

Útvonal: Kaszó – Nagyatád - Somogyszob – Kaszó

Utazás hossza (oda-vissza): 36 km busszal + 2 km séta

Maximális létszám: 50 fő

Program leírása:

Nagyatád központjában található a Széchenyi tér, ahol a város fő nevezetessége a Gyógyfürdő is áll. A teret az 1900-as évek elején épült, várostörténeti jelentőséggel bíró épületek övezik.  A program alkalmával az épületek bemutatásán keresztül betekintést nyerhet a látogató a település múltjába, történetébe és ezen keresztül jelenébe is. A séta helyszíne kellemesen árnyékos, gyönyörűen rendben tartott zöldterület.

A Széchenyi tér 7. szám alatt található a Turisztikai Központ, ahol tárlatvezetéssel megtekinthető a Hadipark, mely Nagyatád katonavárosi múltjának állít emléket.

 Visszaindulva Kaszóra, a csoport látogatást tesz Somogyszobon az Vilma-háznál, mely egy 1839-ben épült háromosztatú, füstöskonyhás ház. Itt a házigazdák bemutatják ezt az országosan védett épületet, a falu első tégla parasztházát, s annak portáját.