9. számú program:

Kecskeméti Arborétum és Kecskemét város nevezetességei a szecesszió jegyében

Maximális létszám: 45 fő

Útvonal: autóbusszal Jakabszállás – Kecskemét – Jakabszállás (50 km), gyalogosan a Kecskeméti Arborétumban (2 km), séta Kecskemét főterén (1 km).

A program első felében növényismereti séta során ismerkedés Kecskemét kedvelt kirándulóhelyével, a KEFAG Zrt. kezelésében lévő 62 hektáros Kecskeméti Arborétummal, ahol a séta közben többek között bemutatásra kerül a közjóléti beruházás keretében újonnan létesített kilátó, valamint az arborétum szerves részét képező egyházi területen található műemlék Mária-kápolna.

A program második felében, séta keretében, a szépséges kecskeméti Főtér kerül megtekintésre, ahol a város szecessziós palotáinak többsége is található, de az azt megelőző, és az azt követő korokból is számos nevezetes épület áll itt. A korábbi évszázadokat a különböző felekezetek templomai idézik fel, de a több évszázados kavalkádban a meghatározó stíluselemet a szecesszió jelenti. Ennek jegyében bővebb ismeretek megszerzésére lesz lehetőség a Cifrapalota látogatása során, ahol az állandó és az aktuális időszaki kiállítások megtekintésére is lehetőség nyílik.

Kecskeméti Arborétum: https://www.youtube.com/watch?v=wyj4fX5WLUU&list=PLKvx2RL2fVzL4A_PydyKjPmSd7nEK9fSq&index=39&t=0s

Kecskemét: https://www.youtube.com/watch?v=XQJKyUmrUSI