Maholnap zúzmarás az út,

virág sincs, vén vagyok.

S veletek, mindig veletek,

csak vándorolgatok.”

(Áprily Lajos: Veletek vándorolgatok)


Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink!

A Vértesi Helyi Csoport elnökeként kérem, fogadják szeretettel meghívásunkat az Országos Erdészeti Egyesület 144. Vándorgyűlésére, 2013. július 12-13-án.

Helyi csoportunk és a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. valamennyi dolgozója számára kitüntető megtiszteltetés, hogy 41 év után újból helyszínt biztosíthatunk az egyesület idei legjelentősebb eseményének, és bemutathatjuk szakmai eredményeinket az ország többi erdejében tevékenykedő erdész kollégáinknak.

A tervezett programok társaságunk hitvallásának jegyében, „Fenntartható megélhetés - Erdőgazdálkodás a szénbányászat után” kerülnek megrendezésre. A Vértesbe és a Gerecsébe szervezett programok során a múlt felidézésével együtt kívánjuk bemutatni a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. gazdálkodásának, térségi szerepvállalásának eredményeit és aktuális feladatait. A Vándorgyűlésnek a tatai Öreg-Tó Kemping ad otthont, míg az ünnepi közgyűlésre a tatabányai Jászai Mari Színház lát vendégül bennünket.  

 

Idén először a Vándorgyűlést közvetlenül megelőzően kerül megrendezésre az Év Erdésze verseny. Ennek házigazdája a HM Budapest Zrt. lesz, amely az idei Vándorgyűlés kiemelt együttműködő partnere és segítő szervezője is egyben. A verseny eredményhirdetésére az ünnepi közgyűlésen kerül sor.

Bízom benne, hogy a nálunk eltöltött idő után élményekkel gazdagodva, a középhegységi erdészet hangulatát szívükbe zárva, új ismeretekkel felvértezve viszik jó hírünket szűkebb hazájukba!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk Tatára 2013. július 12-én.

Jó szerencsét! Üdv az erdésznek!

Kocsis Mihály vezérigazgató, a Vértesi helyi csoport elnöke