7.  Kisvasutak nyomában

Létszám: 80 fő                 

Felelős: Grédics László, Felsőtárkányi Erdészet és Kovács László, Vasútüzem

 Táv: Eger – Felsőtárkány FÁEV indítóállomás –Stimecz-házig –Vörös-kő forrásig – Stimecz-ház –Felsőtárkány –Eger

(busz, kisvonat, kb. 6 km gyalogtúra)

 Indulás: 8:00

 A Felsőtárkányi kivasút az 1900-as évek elején épült -ipari céllal-, hasonlóan, mint az EGERERDŐ Zrt. által üzemeltetett többi kisvasút is.

 A kisvasút megépítésének az volt a célja, hogy az erdőből a faanyagot, faszenet, követ leszállítsák a gyűjtő helyre.  A kisvasúton üzemelő járművek 3 db C-50-es mozdony, valamint 6 db személyszállító kocsi, melyből 2 db zárt és 4 db nyitott. 2023-ban felújításra került mind a 2 db C-50-es mozdony, valamint a 6 db személyszállító kocsi is. A mozdonyok tisztán elektromos meghajtással működnek, egy villanymotor és egy akkumulátor pakk működteti a mozdonyokat.

 Az EGERERDŐ Zrt. törekszik arra, hogy környezetkímélő járműveket üzemeltessen, hiszen a Bükk kapuja, egy fokozottan védett természetvédelmi terület, melyen a kisvasúti pálya terül el egészen a Stimecz-házig.  A vasúti kocsik teljes felújítása megtörtént, mind a kocsiszekrény, forgóváz és a hozzátartozó kiszolgáló egységek is. 2024 tavaszán részleges felújítás történt a Felsőtárkány - Stimecz ház közötti pályán is. Több, mint 1000 db talpfa került kicserélésre, hiszen nagyon fontos, hogy az idelátogató utazók számára garantáljuk a biztonságos közlekedés minden feltételét.

 A kisvasúttal a Stimecz-ház végállomásig tartó utunk során el fogunk haladni a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás emlékére létesített 1 hektáros kocsányos tölgyes célállományú erdőtelepítés mellett.

 Ezután nem sokkal az Egeres-völgyi vadasparkot fogjuk mellőzni, ahol látható lesz az újonnan elkészült emelvény, melyről a kirándulók magasított perspektívából láthatják a vadakat, csaknem 20 méter hosszan a kert területére benyúlva. Elhaladunk a vadaspark parkolójában elkészült filagória, valamint az átellenben, 2023 nyarán végrehajtott lucfenyő tarvágás és 2024 tavaszán elvégzett mesterséges elsőkivitel mellett. Ennek a végrehajtása a rohamosan felgyorsult száradás miatt volt időszerű, az erdősítési célállomány kocsánytalan tölgyes.

 A Stimecz-ház végállomásnál megtekintjük a ,,stimeczi fenyő”-t, mely egy több lépésben végrehajtott fenyő tarvágás, az elnevezés valójában a hajdani erdőképre utal.

Kitérünk az eltérő szakmai és technológiai irányelvekre. Kötélpályás fakitermelési technológiát kíván a terep, de sikerült csörlős-vonszolós gépparkkal végrehajtani a fahasználatot.

Egymástól különálló részterületeken megtalálható az elsőkivitel csemetével, valamint makkvetéssel történő végrehajtása, illetve a villanypásztoros kerítés, melynek a kivitelezését az erdészet saját dolgozói hajtották végre.

 A létrehozandó erdő gyertyános-kocsánytalan tölgyes célállományú, de az erdészet komoly hangsúlyt fektet az elegyes erdők létrehozására, így az erdősítésbe került bükk, cser, gyertyán, hegyi juhar, kislevelű hárs, madárcseresznye és vörösfenyő csemete is.

 Folytatva utunkat, megtekintjük a 2022-ben megújult, kulcsosházként üzemelő Stimecz-házat, végül célba vesszük a Vöröskő-forrást.

 A barangolás során látni fogjuk a jelenkor egyik meghatározó erdőgazdálkodási problémáját, a kőrispusztulást. Ennek jegyében két erdőrészletet is érintve, bemutatásra kerül a 2023-ban végrehajtott egészségügyi fakitermelés, ahol a kivágandó faegyedek jelölése a Bükki Nemzeti Park munkatársaival közösen történt több szempont együttes alkalmazásával.

 A fakitermelés nem tűrt halasztást, ugyanis a turistaút gyalogos forgalma fokozott balesetveszélynek volt kitéve. A végrehajtással a probléma nem oldódott meg, csak lassítva lett, a száradás és fakidőlés azóta is folyamatos.

 A program utolsó elemeként részt veszünk a felújított Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút ünnepélyes átadó ünnepségén a Varró-háznál. A finom ebéd után újra buszokra szállunk és visszaindulunk Egerbe.